Munkájával, kreatív termékeivel tudja kifejezni az érzéseit a legjobban!

Pirisiné Mácsai Katalin az örökcsokrok készítésében találta meg az örömét, így nem tekinti igazi munkának. Viszont szívvel, lélekkel készíti el minden egyes csokrát, dekorját.

Mikor és minek a hatására kezdtél el foglalkozni az örökvirággal? 

10 évesen kezdtem el behatóbban ismerkedni a kézműves munkákkal. Édesanyámtól tanultam meg a kalocsai hímzést és a riselinezést. Ezeket a mai napig készítem is. Ezáltal megtanultam a minta drukkolásának a technikáját is.
A szatén szalagból készült örök virágaimmal való foglalkozást pedig 2016-ban kezdtem el. Úgy éreztem, hogy valami szépet kell alkotnom, valami maradandót és mást. En a technikába meg is leltem az örömöm. Nagyon sok energiám és munkám van benne, hogy eljussak ideáig. Ami most ért be, hogy már ilyen élethű és formás virágokat tudok készíteni. Tündérke örökvirágai oldalam is nemrégiben készült el, ahol megtalálhatóak a termékeim.

Miért különleges számodra a technika? Miben mások ezek a csokrok, az örökvirág?

A csokraimba benne van minden, amit érzek. Nehezen tudom kifejezni az érzéseimet, de ha egy alkotásom kész, abba benne van az összes érzésem, a szeretetem, a boldogságom.
Örömömet lelem ebben a munkában, ezért nem is nevezném annak. Csodaszép csillogó anyagból készülnek, amik hosszú évekig megőrzik azt.
Nagyon szeretek alkotni, szeretem a kihívásokat. Mikor valami egyedit, személyre szabottat készíthetek.

Miben mások az én virágaim, mint a bolti, sorozat gyártott művirágok?
Elsősorban az egyediség, az, hogy kézzel varrottak.
Selyem szatén szalagból készülnek, ami csillogó anyag.
Én csokraim nem attól mutatósak, látványosak, mert tele vannak rakva giccses, csillogó díszekkel.
Maga az anyag alapból csillogó, letisztult virág, így a virágom a szép eleve.
Aminek nagyon örülök, hogy sokan megnézik a viragaimat, mondhatom azt is, hogy figyelemfelkeltő. És persze tartós, nem hervad el, nem esik szét, nem kell kidobni! Maradandó!

Hogyan, hol tanultad a technikáját?

Interneten, rengeteg youtube videót nézegettem. Több kreatív csoportba is benne vagyok, akik megosztották a tapasztalataikat velem. És sok-sok gyakorlás, próbálkozás útján.

Mi inspirál a csokrok, díszek elkészítésében?


Nagyon szeretem készíteni, az örökcsokrokkal kiélhetem a kreativitásomat, és az anyukámtól örökölt kézügyességemet. Egész egyszerűen késztetést érzek arra, hogy készítsek valamit.

Kinek készülnek a termékeid elsősorban?


Azoknak, akik odafigyelnek a minőségre. Akik büszkék arra, hogy nekik kézműves csokrot, asztaldíszt készítek. Én garanciát vállalok a munkámra azzal, hogy aprólékosan, odafigyelve megformázom a virágokat egyesével. Soha nem csapom össze, időt szánok rá, hogy az úgy álljon ahogy kell. Ami anyag kell bele, azt bele is teszem, nem fog szétesni a termékem ezáltal. Ezekkel az ajándékokkal tuti nem fürdik be a vásárlóm.
Műhelyembe egyedi kéréseket, elképzeléseket is szívesen teljesítek.
Aki valami egyedit, személyre szóló terméket keres, nem a sablon virágokat, annaktökéletesek az örökvirágaim.
Minden virágom különböző formájú.
Szeretem a kihívásokat, ami további kreativitásra ösztönöz.

Mi a szépsége, és a nehézsége ennek a munkának?


Nehézsége?
Hosszú órákon át ülni kell, mire levágom a szalagot a megfelelő méretre. Utána kézzel megvarrom, és formázom. Végül szirmonként ragasztom össze, és így kapom meg a virágot.
Minden munkafolyamatnak megvan a technikája, fogása, amihez kézügyesség is fontos, amit az évek alatt a maximálisra fejlesztettem.
Nagyon sok gyakorlás, próbálgatás van a munkám mögött. Sok sok türelem kellett hozzá, mire a végleges forma kialakul. Mivel kézzel készült, ezért nagyon nehezen lehet két egyforma virágot készíteni. Azt gondolom, hogy ezért egyedi a termékem. Ez a nehézsége, de én ezt is élvezem benne.


Szépsége az, amikor a kész virágot a kezembe tartom, s látom a csillogást, a szép formáját, akkor elfeledem a készítésével töltött órákat, és újra belekezdek egy másikba.

Milyen vissza jelzéseket szoktál kapni?


Sokszor megkapom, hogy “élethűek a virágaim”.

Egyik kedvenc idézetem egy megrendelőtől:

” A csokor még mindig gyönyörű. Akármikor elmegyek mellette a házban, jó érzés kerít hatalmába, hiszen életünk egyik csodás napjára emlékeztet, az esküvőnkre. Ez nagy előnye ez az örök csokornak!”

Melyik elkészített termékedre vagy a legbüszkébb?


Igazából mindegyik termékemre büszke vagyok, mert szívből készítem őket.

Mik készülhetnek örökvirágokból? 


Készülhet bármilyen csokor, asztaldísz, dekoráció, hajpánt, ajtódísz, koszorú, egyszóval bármi, ami virágot igényel. És bármilyen területre készíthető, akár ajándéknak is.
Születésnapra, névnapra, Valentin napra, esküvőre, ballagásra, anyák napjára, évfordulóra is.

 (forrás 2022. március 30. – Mayerné Répási Adrienn)

Ha itt megtekintett mindent kattintson lentebb a továbbiakhoz:
Nézzen szét az oldalon!
Csatlakozzon a csoporthoz is!
Kövesse az oldalt a facebookon is!
Pirisiné Mácsai Katalin interjú
Árlista – Szatén virágok
Szatén virág rendelése

BÁCS-KISKUN MEGYE SZEMPONTJÁBÓL RELEVÁNS HIRDETÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ALÁBBI CSOPORTOKBAN (Ingatlan, Munka, Szolgáltatás, Adás-.Vétel)
 01 Bács-Kiskun megyei munka, ingatlan, biznisz
02 KISKUNHALASI MUNKA, INGATLAN, SZOLGÁLTATÁS, BIZNISZ
03 Kiskőrösi Munka, Ingatlan, Szolgáltatás, Biznisz
04 Bajai Munka, Ingatlan, Szolgáltatás, Biznisz
05 Soltvadkert adok-veszek, állás, szállás
06 Dunavecse, Apostag, Baracs Kistérségi Apró
07 ADOK – VESZEK KECEL
08 ADOK-VESZEK BÁCS-KISKUN MEGYE (nyitott)
09 Bács-Kiskun megye, Állás-Munka-Biznisz
10 Kiskőrös, Soltvadkert, Kecel Kistérségi Csevegő
11 Szatén virágok, kiegészítők, kellékek (Katica termékei)
12 Vásároljunk közvetlenül az őstermelőktől, kistermelőktől, kisiparosoktól !
13 Vadkerti Adok-Veszek Apróhirdető

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük