teszt worforce

KEDVES WORKFORCE IRODAVEZETŐK!

Pár hónappal ezelőtt kapcsolatba léptünk a Tatabányai irodával, akik bátrak voltak és az elsők között vették igénybe frissen bevezetett szolgáltatásunkat a támogatott tagság keretein belül. Ez az együttműködés olyan jól sikerült mindkét fél részéről, hogy úgy gondoltuk, a Work Force Kft többi irodájának is érdemes volna igénybe vennie ezt a lehetőséget, ami a mai kiélezett munkaerőpiaci helyzetben erős fegyvertény lehetne abban, hogy a Work Force Kft a 2022-es évben nem csak megőrizze piaci helyzetét, hanem akár jelentős növekedéssel hangsúlyozottan előrébb is kerüljön! Ez az együttműködés, noha a többi iroda nem tudott róla, valójában őket már akkor is pozitívan érintette cégünk üzletpolitikájának köszönhetően. Ami az egyiknek előny, a másiknak hátrány, tehát most eljött az idő, hogy előkészítsük a jövő évet, és mindannyian előnyben indulhassunk másokkal szemben! Pár fő pontban, és a jelenlegi adott mintákat tekintve felvázoljuk, hogy a lehetőségek mit takarnak, és mit tudunk nyújtani hosszú távon, aminek a hozadéka már rövidtávon kell, hogy megmutatkozzon. Összeállítottunk minden iroda részére külön-külön is igénybe vehető próbacsomagot év végéig, 2 fő támogatott tagsághoz rendelt szolgáltatásban, amiben az irodák a lehetőségeket ki tudják próbálni, illetve döntésüket alá tudják támasztani a jövő évi indulásra vonatkozóan. Ez most még szintén kedvezményes árban 50.000 Ft/2 fő támogatott tagsághoz rendelt szolgáltatás. Mostani árainkban 1fő/hó/30.000 Ft ha a november közepi leghamarabb indulást vesszük, akkor nagyon gazdaságos, és akár mekkora igény is lesz év végén munkavállalókra, mindenképp lehetőséget ad felkészülni az indulásra, csoportokba csatlakozás, eredményesség és struktúra felmérése stb. szempontjából. Ennek keretében elkészítünk a megrendelő irodának egy hirdetési önálló oldalt nálunk a minta alapján, illetve egy támogatási oldalt szintén az ő részükre, illetve megkapják a folyamatos moderátori támogatást és segítséget.

TÁMOGATOTT TAGSÁG – Általános

TÁMOGATOTT TAGSÁG – Toborzók (előnyök és árlista is)

TÁMOGATOTT TAGSÁG – leszűkítve 10 fő pontra

GYAKORI KÉRDÉSEK! – Fontos kérdések és válaszok a megértés miatt

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI WORK FORCE MUNKÁK – (Aktívan futó hirdetések és oldal minta)

WORKFORCE TÁMOGATÁS – Tatabányi támogatott toborzók részére naprakész segítség

Közösségi alapelvünk, hogy mindenki annak arányában részesedjen a közösségi kapcsolati tőkéből, mint amennyi energiát annak építésébe befektetett!

Megrendelés

Véleményetek számunkra fontos! Kérem osszátok meg ezzel kapcsolatos tapasztalataitokat, nézeteiteket, akár pozitív akár negatív a témával kapcsolatban! lentebb:

Egyéb írások:
TÁMOGATOTT TAGSÁG
ADATHALÁSZ OLDALAK
“KÖZÖSSÉGI HIRDETŐ A SZÁJHAGYOMÁNY NYOMÁN…”
“A FACEBOOK AZ INGYENES, MÁRPEDIG EZ NEKEM JÁR…!”
AKTÍV ONLINE REKLÁM
VÁLSÁGHELYZET KEZELÉS
START PROGRAM
SZABÁLYOK CSOPORTOKBAN
MODERÁTOR

FONTOS LEHET:
MUNKÁK
GYÁRI MUNKÁK
ÉPÍTŐIPARI MUNKÁK
ÉPÍTŐIPARI SPECIÁLIS TÁMOGATÁS
GYAKORI KÉRDÉSEK – Toborzóknak kötelező!
ORSZÁGOS KAMPÁNY-csoportok
MEGYEI HELYI KAMPÁNYOK-csoportok
VÁLLALKOZÁSOK
DEUTSCHE
ENGLISCH
International-Nemzetközi
Általános ajánlatot vagy tájékoztatást kérek