FÜLÖP ERIKA TÖRTÉNETE

ERIKA SAVANYÚSÁGAI
SAVANYÚSÁGAINK(fényképek)
SAVANYÚSÁG ÁRLISTA
FÜLÖP ERIKA TÖRTÉNETE

Erika és Anyukája munka közben (videó). Már régóta itt árulnak a piacon, és bizony visszajáró vásárlóik vannak, nem véletlenül. A savanyúságaikat tartósítószer mentesen készítik, és ez érződik is mindenen, főleg a töltött káposztánál elengedhetetlen fejes káposztán, ami szerintem és mások szerint is szintén Erikáéknál a legfinomabb! 

– Szüleim még fiatal gazdálkodókként szinte mindennel foglalkoztak: volt tehenük, bivalyuk is. Később a zöldségtermesztés vette át a fő szerepet. A káposztát akkor még öt forintért lehetett kapni itt a piacon. Édesanyám továbbgondolta e sokarcú zöldség értékesítését, és belekezdett a savanyításába. A kezdetek kezdetén az eladásra szánt savanyúkáposztáját még biciklin tolta be ide a piacra. Akkor én még annyira kicsi voltam, hogy alig látszottam ki az asztal mögül. Miután felcseperedtem, az iskola elvégzése után – ahol cukrászként léptem ki a nagybetűs életbe – megkaptam a kérdést szüleimtől: akarom-e folytatni velük a savanyítást, mert ha igen, komolyabbra fordítják tevékenységünket; üzemet építenek. Úgy döntöttem, továbbviszem a családi örökségem, és elvégeztem egy savanyító tanfolyamot. Azóta fejlesztettünk és bővítettünk; mára már rendelkezünk egy másik üzemmel is.

– Kecskemét határában lakunk. Ott folyik a termelés és az előállítás is. Az alapanyagokon nagyon sok múlik, ezért a felhasználásra kerülő zöldségeket egy holdnyi területen mi magunk termeljük. Ennek nagy része káposzta. Paprikából, uborkából és egyéb zöldség-gyümölcsökből kisebb mennyiséget termelünk. A gyümölcsöknek is szerepet adunk kínálatunkban savanyított formában, mint például a dinnyének és a szilvának. Ma már édesanyámmal ketten végezzük el az otthoni, illetve az itteni teendőket. A nehezebb munkafolyamatokat természetesen én oldom meg. Anyukám többnyire a piacon képvisel bennünket. Fő termékünk a savanyított káposzta, mert kereslet szempontjából nagyobb rá az igény. A savanyúság csak mellékes portékánk: színesítik a standunkat és a választékunkat.

– A káposztát hagyományos módon, tartósítószer mentesen, fűszerekkel készítjük el. Fogyasztását nagyon ajánlom, elsősorban nyersen. Magas a C-vitamin és a rosttartalma, továbbá tartalmaz még karotint, niacint; ásványi anyagokat, mint például a foszfor, kalcium, magnézium. Most, hogy megyünk a tél elébe, és jönnek a hideg, szürke napok, szervezetünk pedig a vitamintartalékjaiból él, a savanyú káposzta kiváló vitaminforrásunk lehet majd minden szempontból.

– A savanyítási eljárás nálunk úgy zajlik, hogy először is vesszük az előírásnak megfelelő műanyagtartályt, amibe villanyszeletelővel beleszeleteljük a káposztát, azután rétegezzük sóval, fűszerekkel, majd fehér gumicsizmával addig tapossuk, amíg az lé alá nem kerül. Az érlelési folyamat a hőfoktól függ. Ideális a húsz fok lenne, mert magasabb hőfoknál hamarabb elkészül a káposzta. Akkor igazán finom a savanyításunk, ha a fűszerekkel kellőképpen összeért, ez a folyamat pedig legalább két hónapot vesz igénybe. Mikor tele van a tartály az apró és egész káposztafejekkel, az egészet lefedjük egy vízzsákkal. Miután megért, kis hordókba átszedjük, és továbbra is légmentesen tároljuk.

Nyáron több odafigyelést igényel a tartósítószer hiánya miatt, mert gyorsabban pimpósodik, azaz megfehéredik a teteje. Ezért is szoktam ajánlani a kedves vevőknek, hogy csak annyit vegyenek, amennyit el is fogyasztanak, vagy fel tudnak használni, mert az eltarthatósága kényesebb. Mi pincében tároljuk tartályokban, télen-nyáron ideális hőfokon. Ehhez igénybe vesszük a légkondicionáló berendezés segítségét. Hetente-kéthetente felnyitjuk a légmentesen lezárt hordókat, és eltávolítjuk róluk a megfehéredett rétegeket. A plusz beavatkozás ellenére sem vagyunk hajlandóak tartósítószert alkalmazni. Jellemző fűszereink a só, bors, kömény és a babérlevél. De van, aki vöröshagymával bolondítja az ízeket, ki-ki ízlése szerint. Érdekességképpen megjegyezném, hogy a levét cukorbetegek is előszeretettel fogyasztják vércukorszint mérés előtt. Állítólag előnyösen javítja az értékeket.

– A tevékenységünk folyamatos. Télen, nyáron dolgozunk. A savanyú káposztának főleg a tél a szezonja. Mint mindennek, ennek a szakmának is van hátránya, nem csak előnye. Nem sok időt hagy a magánéletre, mert teljesen kitölti az ember idejét, így ez komoly kitartást igényel. Szüleim élete lassúbb, nyugodtabb volt. Ez a mostani aktívabb, változatosabb. Délelőtt itt vagyunk a piacon, délután a savanyítóban folytatjuk a munkafolyamatot az előállítással, a kereskedelmi célú előkészületekkel; nem ritka, hogy közben az este is ránk köszön. Mégis nagyon szeretem a benne rejlő alkotási lehetőséget. Gondolok itt a standunk színesítésére, a savanyúságok vidám kínálatának megkreálására, melyek az én ízlésvilágomat dicsérik. Ugyan ma már mindenki hasonlóan díszít, még sincs két egyforma alkotás.

– A piaci jelenlétünkön kívül részt veszünk különböző rendezvényeken is. Például ott voltunk a Hírös Hét Fesztivál egyik jeles eseményén, mikor az élelmiszer-kiállítás elérkezett a huszadik évfordulójához – ahol egy kerámia emlékplakettel köszönte meg az Aranyhomok Egyesület az eddigi részvételeinket.

– Igyekszünk mindenhol és mindenkor megfelelni az igényeknek. Bízunk benne, hogy törekvéseinkkel erősítjük a magyar termékekbe vetett bizalmat.

(forrás: M. Magazin nyomán)


itt még több:

Kecskeméti Termelői Piac

Ingyen hirdeti lehetőség itt:
BÁCS-KISKUN MEGYEI CSOPORTOK
ORSZÁGOS KAMP. -TELJES LISTA

FONTOS LEHET:
MUNKÁK
GYÁRI MUNKÁK
ÉPÍTŐIPARI MUNKÁK
ÉPÍTŐIPARI SPECIÁLIS TÁMOGATÁS
GYAKORI KÉRDÉSEK – Toborzóknak kötelező!
ORSZÁGOS KAMPÁNY-csoportok
MEGYEI HELYI KAMPÁNYOK-csoportok
VÁLLALKOZÁSOK
DEUTSCHE
ENGLISCH
International-Nemzetközi
Általános ajánlatot vagy tájékoztatást kérek

Egyéb írások:
TÁMOGATOTT TAGSÁG
ADATHALÁSZ OLDALAK
“KÖZÖSSÉGI HIRDETŐ A SZÁJHAGYOMÁNY NYOMÁN…”
“A FACEBOOK AZ INGYENES, MÁRPEDIG EZ NEKEM JÁR…!”
AKTÍV ONLINE REKLÁM
VÁLSÁGHELYZET KEZELÉS
START PROGRAM
SZABÁLYOK CSOPORTOKBAN
MODERÁTOR

Kattints a lenti linkre a segítségért!

“A FACEBOOK ÉRTÉKE ÉS JELENTŐSÉGE NEM KEVESEBB LESZ, HANEM TÖBB! FOLYAMATOSAN NŐ A SZEREPE MIND A GAZDASÁGBAN, MIND A POLITIKÁBAN, MIND AZ ÉLET EGYÉB TERÜLETEIN IS. MÁR MOST ELKERÜLHETETLEN TÉNYEZŐ. AKI EBBE FEKTET BE, ANNAK PÉNZE MEGTÉRÜL, ÉS SOKSZOROSAN!”

Véleményetek számunkra fontos! Kérem osszátok meg ezzel kapcsolatos tapasztalataitokat, nézeteiteket, akár pozitív akár negatív a témával kapcsolatban! lentebb:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük