“PRÓBACSOMAG” TOBORZÓ CÉGEKNEK

A NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE VALÓ TEKINTETTEL, AMIT A FENNÁLLÓ ÉS FOLYAMATOSAN FOKOZÓDÓ MUNKAERŐHIÁNY OKOZ MAGYARORSZÁGON ÉS A VILÁGON LÉTREHOZTUK A TÁMOGATOTT TAGSÁGOT, ÉS AZON BELÜL A TOBORZÓ CÉGEK RÉSZÉRE EGY OLYAN PRÓBACSOMAGOT, AMIVEL GAZDASÁGOSAN ÉS MÉGIS HATÉKONYAN FELVEHETIK A VERSENYT.

TÖBB AZ ÜRES ÁLLÁSHELY, MINT A MUNKÁT KERESŐ EMBER, TEHÁT EBBŐL ADODÓAN MINDENKI NEM FOG TALPON MARADNI, DE AKI IGÉNYBEVESZI SEGÍTSÉGÜNKET AZ IGEN! SOK ÉVE FOGLALKOZUNK TUDATOSAN KÖZÖSSÉGSZERVEZÉSSEL, ELŐRE LÁTTUK A MOSTANI HELYZET KIALAKULÁSÁRA UTALÓ JELEKET, ÉS KAPACITÁSAINK NAGY RÉSZÉT ARRA FORDÍTOTTUK, HOGY MEGOLDÁST TUDJUNK TEREMTENI AZOK SZÁMÁRA, AKIK AZT TŐLÜNK IGÉNYLIK.

PÁR SZÓBAN A TÁMOGATOTT TAGSÁGRÓL

Igénybe veszel egy olyan szolgáltatást tőlünk, ami akár önmagában is többszörösen megtérülhet, viszont azt amit eddig csináltál, támogatottan, koordináltan, tudatosabban tudod folytatni, rajtad múlik mekkora mennyiségben veszed a lehetőségeket igénybe, csak abból sokszoros megtérülésre számíthatsz, és mindezt persze ingyen! Bővebben ide kattintva

Miből áll a “PRÓBACSOMAG”?

Két részre osztanám, hogy miből áll a “próbacsomag”. Egyrészt amiért fizet az ügyfél, a hozzárendelt szolgáltatás, ezt szerződésben foglaljuk számla ellenében (lent a tételes szövegezés megtalálható), másrészt amiért pénzt nem kérünk, mert ingyen adjuk az ügyfélnek, mégis ebből fog profitálni a legtöbbet, ez a támogatott tagság. Elősegíti a tudatos, koordinált hirdetés lehetőségét, a közvetlen kontaktot az adminokkal és moderátorokkal egyaránt bármilyen probléma esetén is. Erről bővebben ide kattintva többet meg lehet tudni, de valójában a próbacsomag célja, hogy ezt az egy hónap hirdetési időszak alatt be is mutassuk!

Miért akciós “próbacsomag”?

Azért akciós, mert valójában, hogy két profil támogatott tagságához hozzárendelt hirdetési szolgáltatásáért fizet az ügyfél egy hónapos időintervallumban, valójában az éves hirdetési paramétereket vesszük alapul, ami sokkal kedvezőbb, mint a havi. Viszont “próbacsomag” jellegéből adódóan, amennyiben az egy hónap eredménye és a közös munka minősége szimpatikus az igénylő cégnek, éves szerződésre is lesz lehetőség, ami árakban már lényegesen gazdaságosabb, és ráadásul az egy hónap “próbacsomag” ára leszámítható belőle!

Milyen eredmény várható ennyiből?

Ez a hirdetési összeg némely 100 milliós vagy milliárdos cég éves bevételeihez viszonyítva elenyésző, mégis a hosszú távú tudatos munka, a több mint egy milliós közösség ereje olyan eredményeket hozhat, ami még a több milliárdos vállalatok éves árbevételének növekedésében is szemmel láthatóan megmutatkozhatnak!

Hirdetési időszak leírása toborzói próbacsomagra: Egy számlatétel: 60.000 Ft, egy hónap időtartamhoz hozzárendelt szolgáltatásra támogatott tagsághoz. A hirdetéseket az Aktív Online Reklámok weboldalunkra tesszük ki 2×3 azaz 6 db-ot összesen, és ugyanazok a hirdetések kihelyezése három releváns városi facebook oldalunkra is (2-2) vagy egyre mind a hat egyeztetés után(Képeket ügyfél biztosítja a hirdetésekhez!). Ez az összeg kettő támogatott tagnak a hozzárendelt szolgáltatásait fedezi, illetve az cég többi profilja is használhatja az ingyenes lehetőségeket a szabályok és a mennyiségi korlátozások betartása mellett. Gondoskodunk weboldalunkon ügyfelünk ezen hirdetéseinek elhelyezésére önálló oldalrészen is, illetve gondoskodunk ennek több helyről való elérésére mind a weboldalunkról mind a közösségi felületen. Próbacsomag jellegéből adódóan ez az összeg egy hónap hirdetési időszakot tartalmaz, ami adott hó 01- következő hó 05-ig vehető igénybe, folytatásra van lehetőség ugyanilyen paraméterekkel folyamatosan vagy kedvezményes éves díjszabásra való áttéréssel is, ebben az esetben a hirdetési időszak adott december 31-ig tart, maga a támogatott tagság következő év január végig éves esetén, tehát ha nem igényelné továbbiakban szerződést az ÜGYFÉL, akkor is január végéig támogatott tagnak számít a két profil éves esetén, illetve a cég is igénybe tudja venni az egyéb ingyenes és korlátozott lehetőségeket a többi profiljáról is. Megállapodásunk alapján amennyiben “próbacsomag” hirdetési időszaka után egyből áttér ügyfelünk az éves kedvezményes díjszabásra, úgy a “próbacsomagra” kifizetett összeget az éves díjba beszámítjuk. Éves díj öszszege 400.000 Ft Szerződés megszüntetése esetén a támogatott tagság is automatikusan megszűnik!

MEGRENDELEM A PRÓBACSOMAGOT TOBORZÓKNAK Kattintson ide!

(Építőipari vállalkozások és egyéb stratégiailag fontos területek esetén az általános áraktól való eltérés jogát fenntartjuk , mivel hatalmas munkaerőhiány van minden területen, ezért bizonyos területeket ahol már kialakult ügyfélkörünk és kapcsolataink vannak az eredményességi mutatók az általánostól lényegesen eltérőek! Különösen vonatkozik ez a külföldi hirdetésekre!)


“A FACEBOOK ÉRTÉKE ÉS JELENTŐSÉGE NEM KEVESEBB LESZ, HANEM TÖBB! FOLYAMATOSAN NŐ A SZEREPE MIND A GAZDASÁGBAN, MIND A POLITIKÁBAN, MIND AZ ÉLET EGYÉB TERÜLETEIN IS. MÁR MOST ELKERÜLHETETLEN TÉNYEZŐ. AKI EBBE FEKTET BE, ANNAK PÉNZE MEGTÉRÜL, ÉS SOKSZOROSAN!”

Egyéb írások:
TÁMOGATOTT TAGSÁG
ADATHALÁSZ OLDALAK
“KÖZÖSSÉGI HIRDETŐ A SZÁJHAGYOMÁNY NYOMÁN…”
“A FACEBOOK AZ INGYENES, MÁRPEDIG EZ NEKEM JÁR…!”
AKTÍV ONLINE REKLÁM
VÁLSÁGHELYZET KEZELÉS
START PROGRAM
SZABÁLYOK CSOPORTOKBAN
MODERÁTOR

FONTOS LEHET:
MUNKÁK
GYÁRI MUNKÁK
ÉPÍTŐIPARI MUNKÁK
ÉPÍTŐIPARI SPECIÁLIS TÁMOGATÁS
GYAKORI KÉRDÉSEK – Toborzóknak kötelező!
ORSZÁGOS KAMPÁNY-csoportok
MEGYEI HELYI KAMPÁNYOK-csoportok
VÁLLALKOZÁSOK
DEUTSCHE
ENGLISCH
International-Nemzetközi
Általános ajánlatot vagy tájékoztatást kérek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük